Rossz döntés?

2010 március 28. | Szerző: XMayaX

 

 Ennek oka pedig elsősorban az, hogy a napjaim nagy részét vagy munkával, vagy az emiatti bánkódással töltöttem. Nincsenek a hellyel kapcsolatban jó kilátásaim. Még mindig nagyon nehezem tudom megszokni az új környezetet, pedig már lassan két hónapja ott vagyok. De valahogy úgy érzem mintha ledobtak volna egy idegen világba, ahol helyt kéne állnom, de egy olyan tapasztalattal, ami egy teljesen másik helyre képezett ki. Mindenesetre én igyekszem és próbálok talpon maradni.

A magánélet tekintetében se írhatok le túl sok jót. Vagyis ez már nézőpont kérdése. jelenleg inkább több bennem a lelkiismeret furdalás, és a félsz, mint az öröm. Végtére is sikerült, elértem, amit akartam, és sikerült felkelteni a már említett kolléga érdeklődését. A tipikus eset amikor gondolkozol azon, hogy “most tényleg jól látod, tényleg jól érzed, hogy flörtöl veled, vagy csak bemeséled”. Egyszerűn nem akartam elhinni, hogy komolyan bejöhetek neki. Ráadásul őt otthon a családja várja. A feleség, a kisgyerek. Egész egyszerűen ebben a keretben nem fértem, nem férhettem el. De az emberbe van egy kettősség. Akarnád, de tudod ez tiltott gyümölcs. Ráadásul a felettesed… mi jó sülhetne ki ebből? Az ilyen történeteknek soha nem jó a vége. Valahogy a kettőnk közti benti élcelődés addig fajult, míg egyik napon, amikor együtt végeztünk, megkérdezte, hogy mit csinálok másnap este. Mondtam, hogy “vélhetően zárok veletek”. Megbeszéltük, hogy elmegyünk utána valahová kicsit sétálgatni kettesben. Eljött a másnap…Közeledett a munkaidőnk vége, zárni kezdtük az éttermet. Be akartam hordani a megmaradt ásványvizeket a hűtőbe. Mondta, majd ő segít. Segített…:) A csók olyan váratlanul ért, mint egy áramütés. Hazakisért. Lévén nálunk itthon volt és vélhetően aludt apu (akinek ugyebár én még mindig a kicsi lánya vagyok) sétálgattunk kicsit a környékünkön.  Húsz éve lakom itt, eddig mégse sikerült felfedeznem azt az eldugott bozótost…Sok minden történt köztünk, noha az nem…Mégis ez már alaposan beletartozik megcsalás kategóriájába. Ettől pedig nem vagyok boldog. Azt akartam, hogy felfigyeljen rám. Aztán amikor megkaptam, valahogy mégse tudok örülni neki. Vagyis örülök, jó este volt, neki mindenképpen, de mégis jelenleg nagyon azt érzem, hogy összekavarodott minden legbelül. Hiszen megmondta, hogy nem akar velem párkapcsolatot, csak le akar feküdni. Igazából én se akarok semmi komolyat…Mégis valahogy rossz érzéseket kelt bennem az egész afférunk. Nem vagyok hozzá, elég “ribis” . Nekem valami biztosabb kell, vagyis inkább azt mondom, hogy valaki biztosabb. Ez az alkalmi partner dolog nekem nem erőségem, de azt nem tagadom le, hogy nem vonz ebben a fiúban valami. Csak most nem tudom az egész esténket hova tenni. Azóta nem dolgoztunk együtt, csak pár órát. Szinte egymáshoz se szoltunk, bár én kértem, hogy ne mondja el bent. Nem tudhatják meg a többiek, ami köztünk volt. Ennek ellenére nem bizom meg benne, hogy tényleg tudta tartani a száját. Nem lepne meg ha visszahallanám nemsokára… Próbálok bízni benne, szeretnék, de egyszerűen nem megy. Nyomaszt egy megmagyarázhatatlan rossz előérzet. Mi van fogadtak, hogy elcsábít…mi van ha ettől kezdve bent mint kisfőnököm szívatni fog? Egyáltalán ez egyszeri alkalom volt…

Lazán kéne hozzáállnom az egészhez. Mint egy modern nőnek. Végtére is, én is akartam…megkaptam. Valahol hibának érzem, és más bánom, viszont a másik percbe már szebb megvilágításba látom dolgokat, és mondom, hogy csak elragadott a hév.

Nem tudom mit gondolok! Nem tudom mit érzek! Sosem voltam ilyen helyzetben…

Nagyon jó lenne ilyenkor, ha az ember meltett van, és súg. súg, hogy mit tegyek, mi a helyes lépés, válasz vagy viselkedés. De nincs senki. Most nekem ebben is helyt kell állnom. Egy olyan közösségbe, ahol már eleve megfelelnem is nehéz.  

Egy kollegáról

2010 március 3. | Szerző: XMayaX

 

 Annyi rosszat írtam előzőleg a melóhelymről, hogy már-már kezdem őket sajnálni. Az elmúlt két nap ugyanis kifejezeten jól sikerült. Ok, valaki rá is segített, hogy jól érezem magam- de az igazából mellékes. Tehát nagyon is lényeges. Ez a kollegám kedves, néha már tulságosan is. 😉 A baj csak az, hogy mindenki mással is, még mielőtt elbíznám magam. Azért jólesik, hogy teszi a szépet, és igen, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem játszottam el a gondolattal, hogy mi lenne akkor, ha amit mond, azt komolyan is gondolná… De ezt nem lehet. Tudom, hogy nem lehet, de olyan régóta nem dicsért meg senki fia, nem is emlékszem, hogy bárki is mondta volna már, hogy “szép a szemem” vagy “jó csaj vagyok”, hogy minden erőmből szeretném elhinni neki. Pedig nem kéne, mert tudom, ő ez a típus, és jártam már ebbe a cipőbe. Akkor elhittem egy másiknak. Amaz akkor addig-addig dicsért, még rendesen magába bolondított. Majd amikor kiderült, hogy egyáltalán nem is akar semmit, mindenki csodálkozott, miért nyúltam a Bailey’s-es üveg után… Pár éve volt. Egyszerűen tudom, hogy nem eshetem ebbe a csapdába, hiába kapok puszit, vagy ölelget. Ez akarom hinni, de nem engedhetem meg magamnak ezt a luxust. Ráadásul “otthon őt is az asszony várja”. Nem tudom milyen a viszonyuk. Mindenesetre emberünk sokszor nem tűnik boldognak. Legalább ezt veszem ki a szavaiből, miútán azt ecsetelte, hogy sokat gondolkodik azon milyen más lenne az élete, ha nem nősült volna meg. Én meg csak hallgatom csendben, mosolygva. Közben pedig az a gondolat jár a fejembe, hogy ha nem lenne nős, bizony szívesen venném, ha komolyan nyitna felém. (Merthogy még mindig vallom, hogy a pasi lépjen először)

Sikeressen összekuszált pár hét alatt. és ez rossz! Nagyon rossz! 🙁 Nem lehet megszeretnem, és ezt tudatosítanom kell magamba. Csak bánatot hagyna maga után. Ez meg nekem most nem hiányzik. 🙁

Az új lány

2010 március 2. | Szerző: XMayaX

 

Nem hittem volna, hogy ilyen nehéz lesz helytállnom az új munkahelyen. Semmi se úgy sikerül, mint ahogy azt az ember lánya odahaza megálmodta. Amikor idekerülte, azt hittem, hogy majd “megváltom a világot”, hiszen én csak a központi üzletben kaptam a kiképzést…ezzel a tudással, meg egy kisebb forgalmú helyen könnyen boldogulok. Ráadásul a kollegáin szeretni fognak, belölűk egyszerűen hiányizni fognak az intrikus gének, egyből befogadnak…Én pedig egyből feloldodok az új közösségbe.

A terv, az elképzelés ez volt.  Nyilvánvalóan valami felsőbb hatalomnak viszont teljesen más célja volt azzal, hogy ebbe az egységbe vezényelt.Hiába a szigorúság, és az előző helyről magammal hozott tudás…itt ez jóformán semmit nem ért. Az új kollektíva viszont úgy vette, hogy én már mindent tudok…ezért aztán “elfelejtett” elmondani dolgokat. Hiába mondtam, nálunk más volt a rendszer, máskép müködött az étterem… Nem hatott meg sok mindenkit! Én pedig már a második napon úgy éreztem, hogy idegbajt kapok, mert minden máshol volt, mint ahogy belémnevelték. Ráadásul itt több mindenre kell figyelni, több ember munkáját végezni… Persze, mert lévén kisebb forgalmú hely, kevesebb emberrel is lehet üzemeltetni- véli a főnökség. Talán igazuk van…De azt az új kollektívának figyelembe kéne venni, ogy ahonnan én jövők ott máskép működik minden. Az egészből az sült ki, hogy hiába jöttem a központból, a szigorúan beszabályzott egységből, ahol szinte vigyázállásba állsz, és igyekszel nagyon gyorssan teljesíteni a vendés kivánságát… Nagyjából elbuktam.

A pedig mégkevésbé sem érvényesült. Viszont számos kiutálót szereztem már, akiknek legfőbb célja, hogy bármi áron kiutálják az új lányt, a már jól összeszokott kollektívából. Tiszta sulis útóérzés…:D Persze tudom, hogy nem kéne felvennem, és talán normális is, hogy “kóstolgassák” az újonnan érkezőt…Mégis sírva indulok sokszor haza. Ezt ilyen gyorsan még sehol nem érték el! Gratulálok tiszta szívből az új kollegáknak! 😀 A régi üzletben, az újakat általában jól fogadták, inkább próbálták őket segíteni, hogy minnél előbb a közösség részesei lehessenek…Én bevallom naívan- itt is erre számítottam. Aztán meglepődtem, hogy nem ezt kaptam. Felőlük elácsóroghatnék szótlanul, mert nem nagyon hajlamosak a kommunikációra. Én pedig odanyomulni nem fogok. A lányok- szokás szerint- intrikusabbak… Már az elején elterjedt, hogy egy “pasi miatt, rúgtak ki (!) az előző egységből” . Na ebből, kb semmi nem igaz, mert nem rúgtak ki, jöttem én magamtól- szinte elfutottam onnan. Most pedig nincs olyan nap bent a munkehelyen, hogy ne sírnám vissza a régieket, a régi helyet, az ottani munkestílust, és profizmust.

Nem becsültem meg eléggé a régi helyemet, az ottani kollegákat, akik szerettek, ahol már megszoktam, ahol benne voltam a körforgásba, két év után… Most megtanítják velem azt a leckét, hogy becsüdl meg, amid van, mert lehet te úgy tervezed, hogy ha lépsz, akkor jobb lesz. De a legtöbb esetben, csak rosszabb helyzetbe kerülsz, a kockáztatással.

NEM SZERETEK ITT! Ma speciel jó nap volt, de milyen lesz a holnap? Már előre félek… 🙁  

Ötödik

2010 február 23. | Szerző: XMayaX

 Akartam valami jó kis bejegyzést írni (mármint ha a többi jónak mondható egyáltalán) de rá kellett jönnöm, hogy igazándiból semmihez nincs ma kedvem. Szabadnapom volt, de a családban jelenleg uralkodó hangulat miatt, inkább sétálni mentem. Bárhova, csak ne kelljen itthon ülni. Mert abból ha megszólalok, és véleményt próbálok mondani csak vita lesz. Arra, hogy auval megint konfrontálódjak nem volt kedvem. Azt mondtam dolgozni megyek…

Jártam a nagy üzletközpontokat, hogy nemjen az idő. Fizetésem persze még nincs, hisz nem telt el egy hónap, hogy ismér munkába álltam. A járadékot elvitte már régen a bérlet, a net, és a mobil számla. Közben jön az SMS, hogy feladták utánvétellel a Stylist tanfolyamom első program-csomagját! Szuper! Miből perkálom ki, ha én csak jövő héten kapok fizut…Addig kajára van még, de az nem fedezi a tanfolyamom cehhét. Jelenleg ez a probléma foglalkoztat… Kellemetlen beismerni, de jelenleg komoly anyagi gondjaim vannak, köszönhetően a fél év munkanélküliségnek. Már bánom valahol, hogy kiléptem az előző helyről még tavaly juliusban. De nem birtam tovább elviselni a képmutatásukat, a kisded játékaikat. Sok minden kötött óda, pl: az a szemétláda pasi is, aki csúnyán átvert.Vagyis átvertem én vele kapcsolatba magamat, nem csak ő a hibás. Túl vak voltam, hogy felfogjam, csak játszik. Nem bírtam tovább. Csak el akartam jönni. Bele a semmibe, inkább a bizonytalanságot választottam, csak ne kelljen velük lenni. A munhahelyi jóbarátaim már ugyse voltak ott. Nem láttam értelmét. Nem volt már kiért/miért maradni.

Segélyek, számtalan elküldött, és talán soha el sem olvasott önéletrajz. Egyetlenegy cég hívott csak vissza. Egy a fél év alatt! De az ügynöki munka lett volna, jutalékos rendszerbe… A cégről se hallottam jókat, ugyhogy hozájuk inkább már be se mentem. Szégyenszemre vissza a régi cégemhez. Csak egy másik üzletükbe, ahol Katie az egyik fönök. Felvettek! Szomorú, de már úgy néz ki a betanított segédmunkához is protekció kell. pedig ez csak egy gyorskajálda.

Igen, szégyen vagy nem. Egy hamburget árusitó helyen dolgozom. A szekrénybe meg ott lapul egy diploma, meg egy nyelvvizsga. Nem jutottam velük sokáig…

De nem is erről akartam írni…. Bár azt se tudom már, hogy miről…

Csak le akartam írni, hogy rossz nap volt. Nem szerettem. Hiába próbáltam fel egy tucat csini rucit, és nézegettem a cipőket… Amikor elmentem itthonról még sütött a nap. Gondoltam, “de, jó! Végre egy kicsit közelebb a tavasz” , aztán ahogy romlott a rangulatom, az eső is esni kezdett…Szükreség, szitáló eső. 🙁 Lehangoló tud lenni.

 

Szex és New York 2

2010 február 22. | Szerző: XMayaX

 Nagy sikere már az első filmnek is, így igazából egyértelmű volt, hogy lesz folytatás. Általában ezektől a folytatásoktől félek, mert az esetek jelentős részében inkább rosszul sül el. Remélem ez most nem lesz így…

Csak elképzelni se tudom, hogy folytatják a történetet. Látszólag ugyanis mindenki révbe ért, boldog. Mindenki nagyon hallgat.

Az biztos, hogy lesz benne viszatekintés arra, hogy a lányok hogyan találkoztak. 🙂 Vissza a 80-as évekbe! Akkori szerkókkal. Elnézegetve a kiszivárgott képeket…hát! Én nem venném fel az akkori ruháikat. De lehet, hogyha a 80 évekbe élek, akkor nagyon menőnek és trendinek találnám őket.

Egyébként álítólag téma lesz a válság. Felveszik (konkrétan Carrie) kétszer ugyan azt a ruhát! Huuha! 😀 Szörnyű! Szerintem a nők 99%-a nemcsak egyszer vesz fel valamit egész életében. Vagy ha igen, és utána már dobja is ki a szemétbe, hát..szeretnék én egy ilyen barátnőt, akinek hazahordhatom az egyszer használt, csinos cuccait – előny ha azonos a méretünk! 😀

Szóval összeségében kiváncsiak várom az új Sex és New York mozifilmet! 🙂 Reménykedve, hogy nem szurják nagyon el a folytatást. :

Barátkérők

2010 február 22. | Szerző: XMayaX

Számomra nagyon dühitő tud lenni az, amikor valakit – akit tényleg ismerek -bejelölök egy közöségi oldalon, ő pedig nem jelöl vissza. Hát ennyire degradáló dolog az ismerősömnek lenni…Nem írogatok ott leveleket, nem küldök körüzenetet, csak egyszerűen megláttam, ismerem, hát bejelőltem.

Az illető mégsem képes visszaigazolni a barátkérőt, pedig tudom, hogy belépett. Jó, igaz, nem is tagadta le, tehát nem utasitotta vissza a bejelölést. Csak egyszerűen ő nem reagált. Gondolom mivel ismer (és ezt tudja ő is- lévén közös munkahely) így mégse mert konkrátan “kinyomni”. Gondolta, ha nem reagál, majd én is visszavonom… Bár ez lehet, hogy csak a kis önbizalmamból adodó összeesküvés elmélet?! Elvileg lehet nem is látta, hogy van függőben lévő kapcsolata… Szeretném ezt hinni, és nem egyből azt a következtetést levonni, hogy ha nem jelöl vissza, konkrétan az az ellenszenvének a jele. Mert ez nem jelentene túl sok jó fogadtatást az új munkahelyemen…

Egyetlenegyszer fordult elő csak az, hogy valaki, akvel régen haveri viszonyban voltunk, és bejelőltem, nem fogadta el, és visszaírt a rendszer, hogy bizony, “nem ismer”. Nem ismer, pedig volt itt még ebédelni is, voltunk moziba, együtt egy közöséggel táborba…Dehát végül is, ő tudja. Csak rosszul esett az egész. Ennyi! Végtére is nemcsak egyszer láttam az utcán… 🙁

 

Merre is keressünk?

2010 február 22. | Szerző: XMayaX

 

Ott álltunk, mind a hárman, társ nélkül, és kíváncsian vártuk egymástól a jó tippeket, hátha közös erővel meg tudjuk oldani a párkeresési problémánkat.

3 különböző korosztályhoz tartozunk. Katie 34 éves, telt idomokkal rendelkezik, emiatt a magánéleti kérdésekben egyáltalán nem magabiztos, Hilary egy 19 éves jó alakú, cserfes szöszi. Én a magam 28 évével, pár jó ruhával, sok cipővel, nulla önbecsüléssel.

 

Rögtön az első felmerülő probléma az volt, hogy kinek kell kezdeményezni? Én szentül vallom, hogy a férfinak. Viszont leszűrtük azt a tanulságot, hogy sok fiú ma már elvárja, hogy a nő tegye meg az első lépést. Lévén egyáltalán nem tartom magam szépnek (feltételezem a világ se tart annak) részemről a kezdeményezés kilőve. Egyszerűen nincs hozzá kellő önbizalmam, hogy a plusz 8-10 kilómmal bárkinek is, aki tetszene, ezt tudtára merném adni. Kolleganőim szerint ez butaság, hisz nincs velem semmi baj… Nekem igen is kell, hogy a fiú kezdeményezzen!  Akárcsak beszélgetőtársaimnak.

Abban is megegyeztünk, a kezdeményezés szempontjából a fiúknak igenis könnyebb dolguk van. Nekik csak oda kell menni a lányhoz, és meghívni egy italra. De fordítva? Persze biztos nagyon sok lánynak ez nem okoz gondot.

 

De tényleg, hol lehet ma normális, kedves fiút találni?

 

Katie az internetes társkeresést próbálgatja már egy ideje. Mint azt a családi állapota mutatja kevés sikerrel. A netes társkeresés igazi zsákbamacska. Rengeteg tárkereső oldal áll már a szinglik rendelkezésére. Egyikre egy rosszabb időszakomba még én is regisztráltam, de hamar rájöttem, hogy nem nekem találták ki ezt a direkt társkeresést. Közös tapasztalatunk , hogy nagyon sok netes tárkereső nem komoly kapcsolatot keres, hanem kalandozik, az otthonülő felesége/barátnője mellett.  Ráadásul a neten nem mindig „azt kapod, amit megrendeltél”, hiszen nem feltétlenül kell megmutatnod magad. Nekem egyáltalán nem jött be ez a fajta módszer a nagy ő felkutatására. Igaz eddig csak egyetlen netes randim volt (az se most, jó pár éve) de az a találkozás volt a fiúval az első és egyben az utolsó is. Sokan viszont esküdöznek az internetes társkeresésre, és többeknek bejött. Egyik volt kolleganőm, pl. számos pasiját innen szerezte. A mostanit is egy ilyen fórumon ismerte meg, boldogok és már lassan két éve együtt vannak.

 

A Katie és általam ismert szórakozó helyet is ki kellett húznunk a helyszínen listájáról, hiszen ide általában a fiatalabb korosztály jár, lévén viszonylag olcsó az ital (21 óra előtt pl. minden koktél 500 forint), így a zsebpénzükből is simán ki tudják fizetni. Igaz, ami igaz, aki legutóbb itt odajött hozzám, lehetett vagy 24 éves. Nem is akartam vele beszélni, hisz a barátnőmmel nem ismerkedni mentünk le, csak meginni pár „Sex on the beach”-et, és beszélgetni, mert jó ideje nem láttuk egymást. De (számomra) olyan eredeti szöveget adott elő, hogy az első elhajtás után mégiscsak engedtem a csábításnak. Miszerint ő egy nagyobb összegben fogadott a barátaival, hogy 5 percen belül ő csókolózni fog itt a bárban valakivel. Ha belemegyek ő állja nekem és a barátnőmnek is a következő italt. Természetesen első körben elhajtottam, pedig helyesnek találtam. De hát teljesen ismeretlenül neki állni csókolózni valakivel? Ez nem én műfajom… Miután másodjára is visszajött, a fantáziámat nem hagyta nyugodni a dolog. Arra gondoltam, hogy végül is úgyse fogja megtudni senki. Csak egy csók egy számomra megnyerő küllemű fiúval, akit valószínűleg úgyse látok többet. Elcsattant a csók, és gondoltam ennyivel ez le is van zárva, de végül az este hátralévő részét is együtt töltöttük, ezt a tevékenységünket folytatva. Majd miután elindultunk haza, elkérte a számom, és erősködött, hogy fel fog hívni. Mondtam, hogy túl fiatal hozzám, és valószínűleg két külön világ vagyunk. De ő dicsért. Azt mondta ezek után muszáj lesz újra látnia…Ki lehet találni, hogy mi történt! Természetesen – ahogy gondoltam is – nem hívott! Nem is baj! Az egy jó este volt. Ennyi, nem több. Neki lesz még ezer másik, én pedig tovább keresem a hozzám illőt. Ennyit a szórakozó helyről. A komoly kapcsolatok kialakítására alkalmatlan. Ott csak kalandot keresnek, ami biztos sokszor véget is ér az utca valamelyik kapualjába, vagy a közeli parkolóba… Ez a fajta életvitel viszont tőlem távol áll.

 

Sok ismerős szerint éppen ez a gond. Katie és én is, komoly kapcsolatot keresünk, amitől viszont a férfiak többsége egyszerűen bepánikol, és ahelyett, hogy a karjaiba zárna, inkább menekül. Egy lazább barátnőm szerint, ha lazán állnék a dolgokhoz, biztos számtalan pasi lenne a közelembe. Ergo, ha én is úgy állnék hozzá, hogy jó feküdjünk össze, aztán majd lesz valahogy, vagy eleve csak a dugásra utaznék, akkor már rég lenne kapcsolatom. Ki tudja? Talán tényleg taktikát kéne válltani? De ehhez meg kevés az önbizalmam.

 

 

Nem is igazán tudom elképzelni, hogy kellenék egy normális férfinak. És miután az eddigi tapasztalatok alapján csak olyannak tetszettem, aki nekem egyáltalán nem, így inkább nem erőltetem a kapcsolat témát. Ebbe nem tudok megalkudni. Pedig nincsenek nagy igényeim. De valahogy eddig csak nem akart összejönni egyetlen normális kapcsolat sem. Két fiú volt az életembe, aki egyáltalán viszonozni volt hajlandó az érdeklődésemet… Később mindkettőről kiderült, hogy ő nem is úgy gondolta. Velem volt, mert a szépséges kiszemelt lány, ügyet sem vetett rájuk. Ló helyet, jó a szamár is alapon, pedig összejöttek velem. Én pedig tényleg szamár voltam, hogy nem vettem észre. Vagyis észrevettem, és legbelül végig tudtam, hogy így van. De képes voltam elhitetni magammal, hogy végre valaki, aki megüti az átlagos szintet (tehát nem az alatt van, nem csöves/büdös/60 feletti/”tutyimutyi”) és tetszem neki! Így visszagondolva egyik fiú se volt éppen az ideálom…Nem értem, mi tetszett akkor bennük. De mégis heteket sírtam- és sajnos éppen a kapcsolat létezése miatt. Hisz láttam, mennyire rosszul működik.  Mind a kettő munkahelyi kapcsolatként indul… így igazából én a munkahelyen történő ismerkedésről se tudok jókat mondani. De ez is egy lehetőség. Állítólag minden 5. tartósabb kapcsolat a munkahelyen kezdődik…

 

Szólnak még ismerekedések olyanról, hogy hipermarketben. De most komolyan?! Menjek oda valakihez, hogy „Helló! Segíts már dönteni melyik kenyeret vegyem meg?”  Az ilyen helyekre én pl. tipikusan csak vásárolni megyek be. Árut, nem pasit! Mert tudtommal őket még nem árulják, jó minőségben, tucat számra. 😀

 

Azt se értem, hogy lehet tömegközlekedési járművön ismerkedni? Bár akadt már próbálkozó ezeken a helyeken az irányomba, de általában ezek bűzlöttek az italtól, hajléktalanok voltak, vagy csak egész egyszerűen értelmileg kicsit sérültek. Még jó pasi nem lépett véletlenül nem lépett a lábamra a buszon, hogy aztán engesztelésül meghívjon egy kévára. Az ilyen a filmeket jól mutat, de szerintem a való életbe nem létezik.

 

A filmekben ez az egész sokkel könnyebb. A Szex és New York lányainak például minden hely egy lehetőség, az új kapcsolatok kialakítására. Jó-jó, ők puccos partikba járnak, és olyan drága cipőkbe, ami nekem másfél havi fizetésem- és akkor nem költöttem semmi másra.

 

Ugyhogy nincs még mindig meg a válasz…. Hol lehet normális fiúkkal ismerkedni?

Első

2010 február 20. | Szerző: XMayaX

 

Egyelőre az istenért sem sikerült rájönnöm, hogy hogyan müködnek a hozzászlások. Mármint nem arról van szó, hogy nem értem, hogy hogyan kell kommentelni egy bejegyzést. Hanem, hogy az adott oldalon, eddig sehogyan sem jelent meg, amit elküldtem. lehet, hogy van előzetes moderáció? Akkor viszont ciki, hogy egy hozzászólást vagy tízszer elküldtem… :S Nem, baj, így kell beégni! 😀

Igazából nem tudom, még hogy a blogom miről fog majd szólni. Milyen kategóriába soroljam be. Mert kiadott csomó érdekeset már az elején. Ez volt az első felmerülő “szörnyű problémám”. 

Mert ugyebár itt van az “Erős Ferete”  kategória, ami a Szomorkodós blogokat hívatott összegyűjteni. Jelenlegi életemet, és blogolási szokásaimat ha nézem, ez tökéletesen megfelelne. Merthát nem lányregény az élet…

A Reggeli Kávé a “Személyes blogok” katagória. Kérdés mi tartozik bele ebbe. Ezt választottam végül, lévén a “személyes dolgok” elég tág fogalom…

A szingli élet szépságeiről szóló blogkategória a “Pótkávé” lett volna még jelölt. Elvégre, így tengetem az életem, és nagyon úgy néz, ki, hogy ideális partner jelölt hiányában, ez az állapot még sokáig fent fog maradni. Vajon miért is olyan nehéz normális pasit találni a mai világba? Vagy csak az igényeink lettek túl nagyok? :S

Úgyhogy lesz ebben a blogban minden. 🙂